Egy nemes asszony, ki úgy tett Erdélyért, mint senki más.
Lorántffy Zsuzsanna I.Rákóczi György, erdélyi fejedelem hitvese, aki kegyességével, bölcsességével, családja és népe iránti kitartásával a mai napig is a református magyar ember, a szélesebb asszonytásadalom eszményképe lehet. A születése óta eltelt négyszáz év minden történelmi vihara sem homályosította el alakját. Sokoldalú és áldásos munkásságából azt emeljük ki, amit egyházáért, az erdélyi és partiumi tájak tanításáért és taníttatásáért kifejtett. A napvilágot is itt látta meg. 1600-ban született a Zemplén megyei Sárospatakon református nagybirtokos családban. Apja Lorántffy Mihály, anyja Zelenczei Kamarás Borbála. Két leánytestvére volt: Kata és Mária. A boldog gyermekkor számukra tragikus gyorsasággal ért véget, amikor édesanyjuk hirtelen meghalt. Néhány év múlva édesapja is követte. Mostohaanyja, Andrássy Kata irányítása mellett a kis árvák komoly kisasszonyokká serdültek, akik egyformán jártasak voltak a vallásos könyvek olvasásában és a háztartás dolgaiban. Mostohaanyja elvesztésével a 16 éves Lorántffy Zsuzsanna teljes árvaságra jutott. Az árvák helyzetét súlyosbította, hogy a kapzsi rokonok megpróbálták kiforgatni vagyonukból a nehézsorsú fiatalokat. Ilyen szomorú körülmények között vált komoly gondolkodású, állhatatos és könyörületes asszonnyá Lorántffy Zsuzsanna. Szerencsés fordulatot jelentett életében ismeretsége Rákóczi Györggyel, Ónod várának ifjú kapitányával, Borsod megye ispánjával. 1616 tavaszán házasságot kötöttek, örök társakká lettek szeretetben, kölcsönös megbecsülésben és jó egyetértésben. Az ifjú pár a Lorántffyak régi fészkében, Sárospatakon telepedett le. A fiatalasszony templomos udvart tartott. A lakályossá varázsolt „asszonyházban” bibliaolvasás, imádság és énekszó mellett nemesasszonyok és leányok hímezték a szebbnél-szebb vásznakat az eklézsiák úrasztalára. Négy fiúgyermekkel áldotta meg az Isten, de közülük csak ketten érték meg férfikort: György és Zsigmond. Mindkét fiú a sárospataki iskolában tanult a többi növendékkel együtt. Az 1621-os „iskola- törvény” máig is tartja annak szellemét, alapelveit, miszerint célja „a jámbor tudományok és szabad tudományok serény tanítása, fenntartása és terjesztése az egyház és haza érdekében.” Nemes és nem nemes tanulók egyaránt látogathatták az iskolát, ahol magyarul, majd latinul folyt az oktatás. György szertelen természetével, nagyravágyásával, Zsigmond komolyságával, a tudományok iránti elkötelezettségével hívta fel magára a figyelmet. Mindketten számtalanszor végigolvasták a Bibliát, amelyet útmutatónak, vezérfonaluknak tekintettek.
Mély vallásosság határozta meg a fejedelmi udvar szellemét is, mely nem volt olyan csillogó, mint Bethlené, de jelentékenységében nem sokkal maradt el mögötte. Mindketten szenvedélyesen foglalkoztak vallási ügyekkel, még a fejedelmi asztal mellett is folytak viták a kálvini vagy katolikus vallás igaz voltáról. Egyháza segítésén kívül a fejedelemasszaony különösen Erdélyország kulturális és értelmiségi életének fellendítése érdekében tett sokat.
Az iskolák s a gyulafehérvári Akadémia helyzetét figyelemmel követte, annál inkább, mert felserdült fiai is az Akadémián tanultak. A fejedelmi család személyes érdeke is azt kívánta, hogy minél színvonalasabb oktatás folyjon Gyulafehérváron. A nagyváradi iskola az 1640-es években Kecskeméti Miklós rektor tevékenysége által emelkedett az országrész egyik legnagyobb tudományos központjává. Ugyancsak holland és angol egyetemeken tanult, ahol megismerte a puritanizmus elveit, s hazatérte után, nagyváradi tanársága idején (1638-40) bevezette Magyarországon Comenius, Ramus és Amesius tankönyveit. Itt tanított Enyedi Sámuel, aki Hollandiában medicinae doktor lett, éppúgy Köleséri Sámuel, az angol forradalom rajongója, aztán Nagyari Benedek, a puritán teológiai irományok egyik korai antológiájának összeállítója. A mostoha történelmi események ezt a kiváló kultúrközpontot is megsemmisítették, 1660-ban a török miatt az iskola Debrecenbe menekült. Férje hadi távollétében Zsuzsanna megint helytállt: kormányozta a hatalmas fejedelmi és családi birtokokat, csapatokat fogadott, ágyút, élelmet küldött a fejedelem táborába. A hadjárat sikerrel járt, a fejedelem megfutamította a császáriakat, s 1645-ben békét kötött Linzben. A béke helyreállásának nem sokáig örvendezhetett az ország és a fejedelmi pár, mert a tábori élet aláásta Rákóczi egészségét, és 1648. október 11-én Gyulafehérváron meghalt. Ott temették el, a nagy Bethlen Gábor mellé a gyulafehérvári székesegyházban. A megtört fejedelemasszony felvette a sötét gyászruhát, melyet soha többé le nem vett. Csak azt várta meg, hogy elkészüljön a fejedelem faragott márvány síremléke, és Zsigmond fiával együtt visszatért Sárospatakra. Mély gyászában egyedül a jótékonykodásban és kisebbik fia szeretetében talált enyhülést. Örült, amikor Zsigmond feleségre talált Henriettában, a pfalzi fejedelem lányában. Megérkezése szorosabbra vonta Sárospatak kapcsolatát a nyugati protestánsokkal. Nagy volt a fejedelemasszony fájdalma, mikor a fiatalasszony váratlanul meghalt, és pár hónapra rá, alig harminc éves korában, Zsigmondot is elvitte a kór. (1652).
A nagyasszony- mint annyiszor- most is hit által merített bizonyosságot a rettenetes csapások elviselésére: „Isten dicsöségét s vallásunknak igaz tudományát akarjuk megtartani. Ennyi nehézség között való életünket csak arra rendeltük, miképpen naponként vallásunknak szolgálhassunk”-írta. Ezentúl is szolgált nemzete javára: iskolákat építtetett, egyházi intézményeket, kórházakat rendeztetett be. Türelmi politikáját jellemezte, hogy román iskolát alapított Fogarason (1657). Az anyanyelvi oktatás szintén a puritánusok egyik alapelvéhez tartozott. Hasonló elgondolásból fordíttatta le román nyelvre a kálvinista kátét. Legfontosabb cselekedete azonban a sárospataki iskola akadémiává fejlesztése volt, ahova kora legkiválóbb pedagógusát, a cseh Comenius Amost hívta meg professzornak. Keserves megpróbáltatásokat hozott mind a fejedelemasszony, mind az ország számára az 1657. év amikor a nagyravágyó II.Rákóczi György hadjáratot indított a lengyel korona megszerzéséért. Az anya megérzése igaznak bizonyult, a lengyel hadjárat súlyos vereséggel ért véget. A fejedelem néhány lelkes kíséretével hazavágtatott ugyan, de az erdélyi sereg a parancsnok, Kemény Jánossal együtt a krími tatárok fogságába esett,s azok óriási váltságdíjat követeltek értük. Az engedélye nélkül megindított lengyel háborút a török szultán azzal bosszulta meg, hogy megfosztotta trónjától II.Rákóczi Györgyöt, és török-tatár hordákkal és segédhadaikkal háromszor dúlta végig Erdélyt. Lorántffy Zsuzsanna élete e pillanatól kezdve csupa bánat és nyugtalanság fia és Erdélyország sorsa miatt.Testében megtöretve, de állhatatos szívvel és igaz lélekkel készült a halálra és „örök társával”, férjével való találkozásra. 1659-ben elkészítette végrendeletét, amely híven tükrözi bölcs gondolatait, hazájához és igaz vallásához való ragaszkodását. Hatalmas vagyona nagy részét fiára és annak leszármazottaira hagyományozta, azzal a kikötéssel, hogy „megtartják az 2 igaz religiót”. A birtokaiból származó jövedelem meghatározó hányadát a végvárak fortifikációjára s a végvári vitézek ellátására szánta. Tekintélyes összeget biztosított egyházi intézmények: templomok, kórházak építésére, fenntartására. Lorántffy Zsuzsanna templomi kegytárgyai: arany-ezüst úrvacsorakelyhei, s a sárospataki vár falai méltók emlékezetéhez. Alakját márványba faragták, bronzba öntötték, rendkívüli személyiségét irodalmi alkotások idézik. De ami ennél is több: négy évszázad elmúltával is a magyar leányok-asszonyok példás eszményképe maradt a fejedelemasszony.
(Csetriné Lingvay Klára tanulmánya nyomán)