TökJÓ délután 2016

A Communitas alapítvány támogatásával

Idén is megrendezésre került iskolánk hagyományos őszi rendezvénye

2016. november 9-én, a Lorántffy Zsuzsanna református Gimnáziumban immár kilencedik alkalommal került sor a TÖKJÓ DÉLUTÁN 5-8.osztályos diákok számára.
Bán Imola és Márton Katalin tanárnők szervezésében, a szülői bizottság képviselőivel, valamint a diáktanács tanulóival sikerült, újból megszervezni egy vidám délutánt diákjainknak. Míg a nagyobb diákok, segítettek a tök faragásban, addig a szülők és tanárnők karöltve, sütötték a diákok oly kedvelt ételét, a túrós-tejfölös lángost. Idén 7 kg lisztből lett előre begyúrva, 3-4 liter olajban és több órán át sütve. Ezt az óriási mennyiségű lángost (kb. 250 db), az 50-60 gyerek és legalább 10-15 felnőtt, nagyon hamar elfogyasztotta.
Idén, nagy győzelmet aratott a 7.osztály, hiszen ők minden versenyszámban jutalmazva voltak: tökfaragás, fénykép készítés és rímfaragás. A tökfaragásnál nagyon kreatívak voltak a gyerekek, a tökfaragásnál nem voltak nagyon félelmetes figurák, volt „megvert vámpír”, Shrek, malac
Egész tevékenység alatt lehetett teázni, pattogatott kukoricát enni, vagy éppen a nagyobb diákok által szervezett játékokon – Tök neveldén – részt venni. De a jutalmak is bőségesen voltak, hiszen a nagyváradi KING ART ajándékbolt és a Katolikus Nővérektől kapott édesség, színesítették az ajándékkavalkádot. Volt csoki, mécsesek, bögrék, fényképkeretek, kendők, persely stb.
A négy fős zsűrinek gondja akadt a tök faragás jutalmazásával, ezért 2 különdíjat osztott ki. Idén, az elkészített és díjazott fényképekből kiállítást szervezük az iskola egyik folyosóján.
A sok nevetés, mosoly és vidám arc megerősített bennünket, hogy szüksége van a gyereknek közös élményekre, hogy az iskola egy olyan hely, ahol mindenki jól érezheti magát, a diák jobban megismeri a tanárját, a tanár pedig a diákját és jövőre is lesz igény e rendezvényre.

Köszönet illeti a szervezőket, tanárokat és diákokat egyaránt.
Olvassa el a kétnyelvű beszámolót a résztevők névsorával


Képválogatás