Boldog születésnapot!

Rendhagyó ünnep a Lorántffyban


Különleges eseményre került sor iskolánkban január 22.-én a Magyar Kultúra Napján. Iskolánk diákjai áhítatra gyülekeztek a Nagyvárad-Olaszi református templomba a szokásostól eltérően most fél 11-kor. Szakács Zoltán, iskolalelkész a 16. Zsoltár alapján tartott áhitatában kiemelte, hogy a magyar kultúra a diákok számára a mai világban olyan, mint egy örökség, mely igazán csak akkor lesz a miénk, ha már hivatalosan is nevünkre írattuk. A tanulás, az ismeretszerzés és a kultúra ápolása révén így kell a diákok is birtokba vegyék, „saját nevükre” írassák a magyar kultúrát, mely mérhetetlenül gazdag.
Ugyanakkor a lelkész kiemelte, hogy a himnusz lényegében egy imádság, melyben a szerző és a himnuszt éneklő ember is megszólítja azt az Istent, aki nemcsak megteremtette az embert, hanem azzal, hogy egy nép közé született egy kultúrát is rábízott, melyet ismernie és ápolnia kell.
Az áhitat után az kórusa és hangszeres csapata adott elő két énekszámot Kövendi Éva, zenetanárnő és Szakács Zoltán, iskolalelkész vezetésével. Majd a hirdetések rendjén a lelkész bejelentette, hogy több meglepetéssel készültek a diákok számára a magyartanárok, Szatmári Ildikó és Bán Imola ötlete alapján.
Az előkészítő osztályos diákok az áhitat után az iskolaudvarról nemzeti színú lufikat kaptak, hogy együtt engedjék őket szállni az égre. A képzőművészetben tehetséges diákok a Himnusz születésnapjára Kölcsey és Erkel Ferenc portrékat és a himnuszből készült kompozíciókat állítottak ki az első emeleti díszterem folyosóján a rajztanárnő, Márton Katalin vezetésével. A szülőbizottság elnökének, Ferenczi Flórikának jóvoltából pedig minden osztály egy nemzeti színű szülinapi tortát fogyaszthatott el ezen a különleges napon.

Köszönet érte az ötletgazdáknak, szervezőknek, a Szülőbizottságnak és az iskola vezetőségének! SDG!