IX. Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozó, Balatonfenyves, 2016.

A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai és tanárai ezen a nyáron is, immár 3. alkalommal augusztus első hetét Balatonfenyvesen tölthették. A IX. Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozó (KMRIT) heti témája a különböző régiókban élő magyarok élete és kereszténységük megélése, református vallásuk gyakorlása volt. Újra találkozhattunk drága barátainkkal Kaposvárról, Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról, Horvátországból, Székelyföldről és a Szilágyságból, és együtt kerestünk válaszokat olyan mindnyájunkat érintő kérdésekre, amelyekre fiataljaink is nyitottak.
Gimnáziumunk diákjai egész héten aktívan vettek részt a közel 300 fős tábor sokszínű programjain, úgy a csoportbeszélgetéseken, mint a kikapcsolódást szolgáló játékokon, versenyeken. Egész héten lehetett sportolni, vetélkedni, tehetségkutatón részt venni, énekelni és természetesen imádkozni. A szervezők idén is gondoltak az egészen kicsikre is, játékosan, interaktív módszerekkel, kreatív foglalkoztatóval kedveskedtek nekik. Külön élményt jelentett számunkra a somogyvári kirándulás, hiszen Szent László nyomdokain járhattunk a nemzeti emlékhely interaktív kiállítása, az élményszerű tanösvény és a lovagkirály által alapított bencés apátság romépületének felkeresése során.
A nagyváradi csapat minden tagja megtalálta a helyét a táborban, erősödtek a régi barátságok és születtek újak is Bízunk abban, hogy a fiatalok megértették és alkalmazni akarják majd a hét üzenetét, mely szerint ahhoz, hogy békében éljünk egymással és egymás mellett, elengedhetetlen a nyitottság, az alkalmazkodóképesség, az elfogadás, az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet. Könnyes szemmel búcsúztunk, de él bennünk az újratalálkozás reménye.
Csűry Ágnes, kapcsolattartó tanár
Szatmári Ildikó, tanár