Iskolanap 2015

Idén május 7.-én rendeztük meg a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Iskolanapját. A hivatalos program, reggel 10-kor indult a Nyugat Kávéház verses és zenés programjaival, mely Juhász Gyula személyisége köré let összeállítva. Középiskolás diákjaink énekeltek, szavaltak a díszteremben kialakított kávéházban. Párhuzamosan a sportpályán foci meccsek zajlottak, míg a rajzteremben kisebb diákjaink, irodalmi kreatív program keretén belül, Varró Dániel E-mail c. verse alapján és Bródy János Mit tehetnék érted, dalszöveg segítségével kreatív feladatokat oldottak meg. Az iskola udvarán, az aszfaltrajzverseny alkotásai keltettek minden arra járóban jó benyomást, a rajzteremben tartozkodó diákok polókat batikoltak. 11 órától vette kezdetét a nagyon kedvelt Kincskeresés verseny, amely Nagyvárad központjában zajlott. Diákjaink, román és angol nyelven, illetve angol és német nyelven kapták az utasítást, melyek segítéségével változatos feladatokat kellett végrehajtaníuk 11.30tól a diáktanács segítéségével, biblia témákat feldolgozó verseny indult. A versenyen, saját diákjaink mellett, meghívott diákok is résztvettek, több csapatot alkotva. Eközben a díszteremben, Együtt a drogok ellen project díjátadására került sor, melynek keretén belül, diákjaink, rövidfilmben mutatták be a drogfogyasztás hatásait, következményeit. 12.30tól iskolánk udváran flashmob zajlott, vagyis a tömegtánc, ahol kicsik nagyok egyaránt élvezték a táncot, a zenét és a ritmusra való mozgást. Csaknem a nap zárásaként, Tálentum koncerten vehettek részt diákjaink, a szomszédos Várad-Olaszi Református templombam. A rendzevény a tanár-diák foci meccsel zárult, amelyet 11-es rúgásokkal a diákok nyertek. Rendezvényünkön részt vett iskolánk összes diákja, a 8 Számú Általános Iskola, a Szalárdi Általános Iskola nyolcadikos diákajai, összesen 450-500 diák.

Diákként az iskolanap

Élmény. Ez az szó jut eszembe leghamarabb az idei iskolanapról. Bár ha jobban belegondolok volt ott aggodalom, lámpaláz, és egy mokkáskanálnyi félelem is. A hivatalos program a Nyugat kávéházas jelenetekkel indult. Egészen véletlenül az a szerencsés megtiszteltetés ért, hogy és is részt vehetek a Juhász Gyuláról szóló rövidke produkcióban. Két barátnömmel az énekes részét vállaltuk az akciónak, ami rendesen feladta a leckét. Már korábban volt alkalmunk ilyen téren kiprobálnunk magunkat, tehát valamilyen szinten csöppnyi magabiztossággal álltunk a dologhoz. Viszont a dalok igencsak nagy falatnak bizonyultak. Innen ered az esetleges félelem vagy aggodalom és persze onnan hogy az ember XII.-es létére, ha lehet, igyekszik valami pozitív emléket hagyni maga után..No, de végül csak sikerült átadni a ‘feelinget’ és részben fellélegezhettünk. Ezután következett az egyik legbulisabb része a napnak. A flashmob, azaz a tömegtánc. Ezúttal valami csodálatos és egyedi élményt nyújtó volt számomra az a fajta kitartás, amellyel táncolt egyaránt kicsi és nagy az enyhe esoben. Ezt a hangulatot már csak az aszfaltrajzverseny gyümölcsei fokozták, fantáziaszonyeget terítve mindenki táncos lába elé. Felemelo érzés volt. Egy testként mozgott a sok kicsi tag és valósággal mosolygott a jó öreg udvar. A hab a tortán számomra a Tálentum koncert volt. Mivel néhány dalt már ismertem, ezért könnyen ráhangolódtam. Nagyon örültem neki, hogy egy ilyen alkalomra is sor került, mivel úgy gondolom, hogy erre igenis szükség van. Hiszen nem lehet tudni, kit mikor érint meg gondolat, egy dallam, egy ének.. Nyitottnak kell lennünk és élnünk a lehetöségekkel. Öröm volt látni egyesek arcán az elgondolkodást, a meghatottságot. Így aztán személy szerint pozitívumként gondolok vissza rá. Ezen túl a tanár-diák focimeccs már csak a cseresznye a habon. Csupán fotósként aszisztáltam, de így mégnagyobb esélyem volt a pillanatok megörökítésére. Volt itt minden, szurkolástól kezdve, esésen át a nagy gólokig, minden. Szerintem a meccs méltó záróeseménye volt az egész kalandos iskolanapnak. Emlékezetes, bohókás és barátságos alkalmat tudhatunk magunk mögött. Ezért már abszolút megérte felkelni!