Rendhagyó ballagás a Lorántffyban

Búcsúztak a nyolcadikosok

A járványügyi intezkedések betartásával tartották július 12.-én a nyolcadikosok ballagási ünnepségét a nagyvárad-olaszi református templomban.

Az ünnepi alkalmon Csűry István püspök hirdette Isten Igéjét. A prédikációban elhangzott, hogy a ballagók nem akármilyen lelki alappal folytatják a jövőt. A református gimnáziumban dolgozó pedagógusok ugyanis azért küzdenek, hogy a diákok minél magasabb szinten vágyják keresni az élet ajándékait, melyek Istentől jönnek. Isten nélkül ugyanis lehet tanulni, de nem lehetséges a teljességet megérteni és megélni.

Soós Sándor igazgató ünnepi beszédében a következő tanácsot adta a fiataloknak. „Jusson eszetekbe, hogy a tartalommal megtöltött idővel utatokon tovább vándorolva, mindig többek és többek lesztek.”

Ezt követően a hetedik osztályosok alkalomhoz illő összeállítással búcsúztak a nyolcadikosoktól, majd a két osztályfőnök Tamás Péter Réka és Kövendi Éva szóltak a búcsúzó diákokhoz.

A végzősök egy rövid prózai és énekes összeállítással vettek búcsút tanáraiktól. Külön színfoltja volt ennek az, hogy röviden és frappánsan jellemezték tanáraikat a diákok.

Szakács Zoltán iskolalelkész is beszélt a diákokhoz és hangsúlyozta, „jobbá tenni a világot és hirdetni az Isten országát igazi tanítványi feladat.” Biztatta a diákokat bárhova is kerüljenek az élet folyamán ezt tartsák szem előtt.

Az ünnepi beszédek után a tanulmányi eredmények értékelésére is sor került diplomák és jutalmak formájában. Az istentisztelet végeztével pedig a hagyományos fotózás következett.

Isten áldja a végzős diákokat!